Angelina Jolie a háborús nemi erőszak ügyében szólalt fel

Bírálta az ENSZ Biztonsági Tanácsát Angelina Jolie színésznő, amiért a testület nem lép fel a háborúk idején, például Szíriában vagy a Kongói Demokratikus Köztársaságban elkövetett nemi erőszak ellen.

  • MTI MTI
Angelina Jolie a háborús nemi erőszak ügyében szólalt fel

"A nemi erőszak háborús fegyver (…), a biztonság elleni fenyegetés. Következésképpen feladatuk a nemi erőszak elleni fellépés" – jelentette ki Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagykövete a Biztonsági Tanács előtt mondott beszédében. A színésznő kifogásolta azt is, hogy a világ egyelőre nem tekinti elsődlegesen fontosnak a háborúkban elkövetett nemi erőszak kérdését.

"Ha a Biztonsági Tanács prioritásként kezelné, azzá válna, ellenkező esetben a borzalom folytatódik" – tette hozzá a színésznő, aki emlékeztetett, hogy "háborús konfliktusokban nők, gyermekek és férfiak százezreit, sőt millióit erőszakolták meg".

MTI / EPA / Andrew Gombert

Jolie felszólította a Biztonsági Tanács 15 tagját, lépjenek fel határozottan a túlkapások ellen.

"A meghozandó lépések ismertek, csak a politikai szándék hiányzik" – tette hozzá Angelina Jolie. "Amikor a kormányok nem tudnak lépni, a Biztonsági Tanácsnak kell cselekednie".

Angelina Jolie márciusban William Hague brit külügyminiszter társaságában a Kongói Demokratikus Köztársaságban járt, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára. Az afrikai ország keleti részében, ahol a kormánycsapatok harcolnak az M23 lázadószervezet gerilláival, gyakori a tömeges nemi erőszak.

A színésznő az UNHCR jószolgálati nagyköveteként júniusban Jordániában létesített szíriai menekülttáborokba is ellátogatott.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.