A skandináv országban 1972-ben született az a törvény, amely csak akkor engedélyezte bárki számára a nemi identitásának megváltoztatását rögzítő személyazonossági okmányok kiadását, ha az illető kötelező erővel veti alá magát a sterilizálásnak. A nemi identitásváltozás dokumentálását ráadásul a törvény több más feltételhez is kötötte, csak 18 éven felüliek számára engedélyezte azt, feltétlenül svéd állampolgárnak, illetve egyedülállónak kellett lennie az érintettnek. Hivatalos adatok szerint Svédországban 1972 és 2011 között összesen 865 ember nyújtott be kérelmet neme megváltoztatására. Közülük mintegy ötszáz emberen a kötelező sebészi beavatkozást is végrehajtottak, hiába akadékoskodtak. Ez év januárjában azonban egy bírósági döntés eltörölte a sterilizálási kötelezettséget. A bíróság ítélete szerint a törvény nemcsak az emberi jogok európai konvenciójába ütközött, de megsértette a svéd alkotmányt is, amely garantálja az egyén integritását. A homoszexuálisok, biszexuálisok és transzszexuálisok svédországi jogvédő szervezete (RFSL) üdvözölte a döntést mint az első lépést a kényszersterilizáltaknak fizetendő kártérítés felé. Ulrika Westerlund, az RFSL elnöke akkor jelezte: amennyiben a törvényhozás rendelkezik az érintettek kárpótlásáról, akkor a szervezet eláll a pereskedéstől. Hétfőn 142 személy terjesztett elő kárpótlási kérelmet, fejenként 300 ezer svéd koronára (34 ezer euróra) tartanak igényt.
Kártérítést követelnek a sterilizált svéd transzszexuálisok
Összesen csaknem ötmillió eurós kártérítési követelést terjesztett elő hétfőn Svédországban 142 transzszexuális, aki az elmúlt években végrehajtott, kötelező erejű sterilizálások miatt vár kárpótlást a svéd államtól.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.