Fegyverropogás rázta meg az elnöki palotát Kabulban

Fegyveres támadás érte az elnöki palotát Kabulban, de az még nem egyértelmű, hogy az elnök az épületben tartózkodott-e. Az akciót kormányellenes tálibok vállalták magukra.

  • MTI MTI
Fegyverropogás rázta meg az elnöki palotát Kabulban

Fegyveres lázadók megtámadták az afgán elnök palotáját kedd reggel Kabulban – jelentette a nemzetközi média a helyszínről. Robbantásokat hajtottak végre a védelmi minisztériumnál, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) főhadiszállásának otthont adó szállodánál, a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) főhadiszállásának közelében és az ENSZ-képviseletnél is.

Az elnöki palota szigorúan védett körzetéből két robbanás hallatszott, ezeket fegyverropogás követte. Az első hírek szerint nem egyértelmű, hogy Hamid Karzai elnök a palotában tartózkodott-e a támadás idején, bár nem sokkal később újságírókkal volt találkozója ott. A térségben több nagykövetség is található.

A szélsőséges, kormányellenes tálibok a robbanások után nem sokkal rövid közleményt tettek közé, amelyben bejelentették, hogy ők követték el az átfogó támadást. Ennek célja közlésük szerint az volt, hogy "halállal sújtsák az ellenséget".

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.