Járóka az alapjogi, Kósa pedig a foglalkoztatási és szociálpolitikai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapta meg az elismerést. Járóka Líviával azonos kategóriában a jelöltek között volt az a portugál zöldpárti Rui Tavares is, akinek az erősen elmarasztaló tartalmú Magyarország-jelentéséről jövő héten szavaz az Európai Parlament. Kósa Ádám többek közt az EP egyik kincstárnokát (questorát) utasította maga mögé. Az Európai Parlament magazinjának szervezésében évente ítélik oda az "Év Képviselője" kitüntetést. Kimagasló munkájuk alapján minden alkalommal mintegy másfél tucat szakpolitikai területen 3-3 EP-képviselőt jelölnek a díjra. A jelöltekre az Európa Parlament képviselői szavazhatnak. Az idei nyertesek kihirdetését és a díjátadó ünnepséget kedden este tartották a brüsszeli Concert Noble központban.Járóka Lívia a díj elnyerése kapcsán úgy nyilatkozott: romaként és EP-képviselőként 2004 óta az a küldetése, hogy az uniós politika napirendjén tartsa a romák és szegények sorsát. Kósa Ádám, az EP egyetlen siket képviselőjeként a díj átvétele után jelnyelven tartott beszédében kijelentette: legfontosabb célja, hogy elősegítse az Európai Unió mintegy 80 millió fogyatékossággal élő polgárának esélyegyenlőségét és foglalkoztatását, az akadálymentes környezet minél teljesebb kialakítását.
Járóka Lívia és Kósa Ádám díjat kapott az EP-ben
Járóka Lívia és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő is elnyerte az idei "Év Képviselője" díjat - közölte szerdán az MTI-vel a fideszes EP-delegáció.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.