Lefejeztek három szerzetest Szíriában

Lefejezett három ferences szerzetest múlt vasárnap a szíriai al-Nosztra Front nevű iszlám radikális csoport. A három férfi lefejezéséről készült felvételeket az internetre is feltették.

  • hvg.hu hvg.hu
Lefejeztek három szerzetest Szíriában

Három keresztény, ferences szerzetest fejezett le a szíriai iszlám radikális al-Noszra Front. A három szerzetes egyike a szíriai születésű Francois Mourad volt, akit azért végeztek ki, mert egy kolostort akart alapítani egy észak-szíriai városban – írja a Radio France International.

Mourad megszerezte a szír hatóságok hozzájárulását a kolostorhoz, az al-Noszra Front azonban megtámadta a kolostort, kifosztotta, valamint elrabolta Mourad atyát és két társát.

A kivégzésüket néhány nappal később hajtották végre egy rögtönzött bírósági tárgyalás következtében, ahol halálra ítélték őket.

Később az al-Noszra azt állította, szerintük a szerzetesek a szír kormányt szolgálták, és meg is találták náluk a kormány hadseregének elérhetőségeit. A lázadók szerint ráadásul fegyvereket és lőszert is szállítottak a kormányerőknek.