szerző:
MTI

Ideiglenesen bezárták katari képviseletüket az afganisztáni tálibok az ellen tiltakozva, hogy az iroda épületéről Katar eltávolította az Afganisztáni Iszlám Emírség Politikai Hivatala feliratot - közölte kedden egy tálib tisztviselő.

A hivatalos képviseleti irodát június közepén nyitották meg Dohában azzal a céllal, hogy előmozdítsák a béketárgyalásokat az Egyesült Államokkkal és az afgán kormánnyal.

Felháborodást keltett azonban, hogy az irodára azt a lobogót tűzték ki, amelyet a tálibok 1996 és 2001 közti uralma idején használtak, illetve hogy az Afganisztáni Iszlám Emírség felirat használatával azt a benyomást keltették, mintha még mindig hatalmon lennének Afganisztánban. 

Hamid Karzai afgán elnök tiltakozott a névhasználat ellen, és a katari kormány rövidesen úgy döntött, eltávolíttatják a feliratot és a zászlót.

Egy tálib tisztviselő telefonon elmondta az AP hírügynökségnek, hogy a felirat eltüntetése óta nem használják az irodát. Úgy vélte, Karzai és az Egyesült Államok a felelős a béketárgyalások megakadásáért, és a zászló, illetve a felirat körüli vitát csak ürügyként használják. 

Egy helyi diplomata is megerősítette, hogy a tálibok szüneteltetik a nemzetközi politikai találkozókat és nem használják a dohai irodát. 

Más nyugati diplomaták ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a képviselet körüli vita ellenére megvan a szándék, hogy előrelépés történjen, és a béketárgyalások valószínűleg újraindulnak majd. "Az irodát soha nem is használták. Ez nem jelenti azt, hogy nincs tárgyalás" - mondta egy diplomata.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dulakodás volt a Zeneakadémiánál, egy DK-st elvitt a mentő

Dulakodás volt a Zeneakadémiánál, egy DK-st elvitt a mentő

Fürjes: Az is lehet, hogy menet közben állítanak le építkezéseket

Fürjes: Az is lehet, hogy menet közben állítanak le építkezéseket

Mészáros Lőrinc öccsének cége is állami megbízáshoz jutott

Mészáros Lőrinc öccsének cége is állami megbízáshoz jutott

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Borkai-ügy: Steinmetz Ádám már meg is kereste a MOB-ot

Borkai-ügy: Steinmetz Ádám már meg is kereste a MOB-ot

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki