Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legalább kilenc ember vesztette életét a meleg időjárás miatt Tokióban a hőségriadó szombati kihirdetése óta - jelentette az NHK japán televízió csütörtökön.
Az elhunytak a hatóságok közlése szerint 60 és 80 év közötti emberek voltak. A kilenc áldozat közül nyolcan otthonukban lettek rosszul, nekik vagy nem volt légkondicionálójuk, vagy nem használták a berendezéseket. A japán fővárosban az elmúlt napokban 33-35 fokot mértek, a hőségérzetet a magas, 70 százalék feletti páratartalom is erősítette.
A múlt hétvége óta tartó,hirtelen érkezett hőhullám egész Japánban gondokat okoz, csak a szerdai nap folyamán három ember lelte halálát, és 1200 főt szállítottak kórházba napszúrás és égési sérülések miatt. Július első hetében közel 2600 embert kezeltek kórházban a hőséghez köthető tünetekkel, ami a tavalyi év hasonló időszakában mért adat 3,6-szorosa.
A hatóságok azt tanácsolták a lakosoknak, hogy minél kevesebbet tartózkodjanak napon, és minél több folyadékot fogyasszanak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.