szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eddig húsz holttestet találtak a négy nappal ezelőtti kanadai vonatbaleset helyszínén, és a hatóságok legfrissebb, szerdán közzétett hivatalos tájékoztatójában a korábbiaknál kétszer kevesebb, harminc eltűnt szerepel.

A legutóbb, egy nappal ezelőtt közzétett hivatalos tájékoztató 15 halottról és mintegy 60 eltűntről szólt. A megtalált holttestek közül eddig csak egyet sikerült azonosítani. A halottak vizsgálata lassan halad, mivel a tetemek megégtek a baleset utáni tűzben.

Az öt mozdonyból és 72 tartálykocsiból álló tehervonat Észak-Dakota amerikai államból szállított nyersolajat Kanada keleti részébe.

A közeli Nantes-ban leállított szerelvény azonban elszabadult, és a lejtős pályán felgyorsulva, 11 kilométer utat megtéve szombat hajnali 1 óra 30 perc körül berobogott Lac-Méganticba, a turisták által kedvelt tóparti kisvárosba, ahol kisiklott, és a tartálykocsik közül több felrobbant.

A hatezer lakosú város központja a lángok martalékává vált. Mintegy harminc épület teljesen megsemmisült, köztük egy népszerű szórakozóhely, amely tömve volt mulatozókkal, de számos környező házra is átterjedtek a lángok.

A tűzvész miatt evakuált mintegy kétezer ember közül keddig 1200-an térhetek vissza otthonukba. A kiégett városközpont egy részében négy nappal a baleset után sem tudtak bejutni a tűzoltók, mert a két napig tartó tűz miatt továbbra is rendkívül magas ott a hőmérséklet.

Ez volt Észak-Amerikában az elmúlt két évtized legsúlyosabb vonatbalesete. A gyanú szerint a tragédiát az okozhatta, hogy a mozdonyvezető nem húzta be szabályszerűen a kézifékeket. A mozdony vezetőjét szerdán felfüggesztették állásából.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!