Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Közel négyszeresére nőtt a menekültstátus iránti kérelmek száma az Egyesült Államokban az elmúlt öt évben - derül ki az amerikai bevándorlásügyi hivatal belső adataiból, amelyet az AP hírügynökség szerzett meg.
A 2009-es pénzügyi évben 5369 kérelem érkezett a hivatalhoz, míg a most zajló pénzügyi évben május végéig több mint 19 ezer.
Az adatokból az is kiderül, hogy a kérelmezők kétharmada latin-amerikai országokból, mindenekelőtt Salvadorból, Hondurasból és Guatemalából érkezik, amit a hivatal az ottani romló közbiztonsági helyzetnek tulajdonít.
Az Egyesült Államokban jelenleg is folyik a bevándorlási törvény vitája. Barack Obama elnök fontos reformokat remél a jogszabálytól, köztük azt, hogy sikerül megoldást találni az országban jelenleg illegálisan tartózkodó, több millió bevándorló helyzetére.
Az elnök mindazonáltal kedden maga erősítette meg, már nem számít arra, hogy eredeti terveinek megfelelően a törvényhozás még a nyári szünet előtt szavazhat a jogszabályról. Úgy vélte, a voksolás csak ősszel várható.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.