A bűnüldözési szervek tájékoztatása szerint Semsudin Mehmedovicot azzal vádolják, hogy 1992 tavaszától 1993 őszéig egy rendőrőrs parancsnokaként háborús bűnöket követett el a szerb lakossággal szemben.
A bűnüldözők sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a politikus, aki a Demokratikus Akció Pártjának (SDA) a tagja is, szerbek bebörtönzésével, fizikai és pszichikai bántalmazásával, illetve fogva tartásukkal is vádolható. Az ellene felhozott vádak között szerepel még a bíróság munkájának a befolyásolása is, mivel feltételezhető, hogy megpróbálta befolyásolni a tanúkat.
Az APA hírügynökség megjegyzi, hogy az SDA-t 1990-ben Alija Izetbegovic Bosznia-Hercegovina első elnöke alapította, és évekig meghatározó politikai erőnek számított a mohamedán lakosság körében.