Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A spanyol rendőrség pénteki bejelentése szerint nem nyolcvan, hanem 78 halálos áldozata volt a Santiago de Compostela közelében bekövetkezett vonatszerencsétlenségnek. Megerősítették azt is, hogy a mozdonyvezetőt gyanúsítottként kezelik, és a kórházban rendőri őrizet alatt tartják.
A most bejelentett 78 halálos áldozat nem tekinthető még véglegesnek, mert még nem minden emberi maradványt sikerült egyértelműen azonosítani – mondta el sajtótájékoztatóján Antonio del Amo, a rendőrség tudományos csoportjának illetékese. Mint kifejtette, a 78-ból eddig 72 áldozat - köztük egy algériai, egy mexikói és egy amerikai állampolgár - kilétét már azonosítani tudták. Péntek reggel 83 sérültet még mindig kórházban ápoltak, közülük 32-nek súlyos az állapota.
Csütörtök este 8 órakor hivatalosan is őrizetbe helyezték az 52 éves Francisco José Garzón Amo mozdonyvezetőt, akit "a balesettel összefüggő bűncselekménnyel" gyanúsíthatnak – mondta el Galicia tartomány rendőrségének vezetője, Jaime Iglesias. A rendőri felügyelet alatt álló férfit könnyű sérülésekkel kórházban ápolják, és kihallgatása bármelyik pillanatban esedékes lehet. Állapota még nem tette lehetővé, hogy meghallgassák - derül ki a hatóságok közléséből.
A Madridból érkező vonat szerda este siklott ki egy éles kanyarban, mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól. A mozdonyvezető a rádióbeszélgetések tanúsága szerint óránkénti 190 kilométerrel haladt, holott az adott szakaszon óránkénti 80 kilométer volt a megengedett sebesség. A balesetet a fékezés ellenére már nem tudta elkerülni.
A nyomozók dolgoznak a mozdony fekete dobozainak kiértékelésén is – mondta el María Pardo Ríos bírósági szóvivő.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.