A terv csak akkor valósulhat meg, ha sikerült beruházót is találni - hangsúlyozta a bolgár miniszterelnök.
A belenei atomerőmű építésével kapcsolatos tendert még 2005-ben hirdették meg, a pályázatot az orosz Atomsztrojekszport nyerte meg. A bolgár elektromos művek és az orosz vállalat 2006. november 29-én alá is írt egy előzetes megállapodást az atomerőmű építéséről, amit 2011 júniusában három hónappal meghosszabbítottak. Az időszak elteltével, szeptember végén pedig arról született megállapodás, hogy 2012. március 31-éig meghosszabbítják az atomerőmű építésével kapcsolatos egyeztetések határidejét.
Az akkor kormányzó jobbközép bolgár kormány tavaly március végén azonban leállította a kétezer megawatt teljesítményű atomerőmű építésének előkészületi munkálatait a magas költségekre hivatkozva, amiért az Atomsztrojekszport 1 milliárd euró kártérítéssel állt elő a már elvégzett munkák miatt.