A csütörtökön meggyilkolt Mohamed Brahmi ellenzéki vezető szülővárosában több százan gyűltek össze a kormányzóság székhelye előtt az en-Nahdához közel álló kormányzó távozását követelve.„Gannúsi gyilkos”, „Le a (muzulmán) testvérekkel, le a nép kínzóival” – skandálták a tüntetők Rasid Gannúsira, az en-Nahda vezetőjére utalva. A tiltakozók megpróbálták megrohamozni a kormányzósági épületet.A hadsereg is beavatkozott a hivatal védelmében, a rendőrök pedig könnygázzal lőtték a tüntetőket. A városban, a Zin el-Abidin Ben Ali korábbi elnököt megbuktató felkelés bölcsőjében a hatósági fellépés ellenére is ezrek gyülekeztek a nap második felében.Szombaton a baloldal és a nacionalisták alkotta Népfront, valamint az UGTT szakszervezeti szövetség regionális szervezete kezdeményezett engedetlenségi mozgalmat a városban.A városban „bölcsek tanácsát” hoztak létre a város ügyeinek intézésére a jelenlegi hatalom bukásáig. Hasonló tanácsokat hoztak létre a kormányzóság másik három városában, Regebben, Mekesziben és Menzel-Bu-Zínben is.Szídi Bu-Zídből ezrek utaztak szombaton Tuniszba a meggyilkolt politikus gyászszertartására. Ellenzéki vezetők kilátásba helyezték, hogy „nemzeti megmentési kormányt” hoznak létre, amelyről várhatóan már hétfőn tanácskoznak.A világi ellenzéket felbőszítette, hogy fél éven belül immár a második vezetőjüket gyilkolták meg, és felbátorította őket az iszlamista elnököt megdöntő egyiptomi hadsereg fellépése, így most elutasítják a kormány minden engedményét és megbékélési erőfeszítését. Brahmi gyilkosai a kormány szerint ugyanazt a fegyvert használták, amellyel februárban a másik ellenzéki vezetőt, Sokri Belaidot agyonlőtték.
Tunéziában könnygázzal oszlatták az iszlamisták ellen tüntetőket
Könnygázt vetetettek be a rendőrök a kormányzó en-Nahda (Újjászületés) iszlamista párt ellen tüntető, a rendvédelmi erőket kövekkel dobáló emberek ellen hétfőn a közép-tunéziai Szídi-Bu-Zídban – jelentette a francia hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.