Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A politikába való beavatkozással vádolta meg Károly brit herceget a hagyományosan monarchia-barát Daily Mail bulvárlap hétfőn, arra hivatkozva, hogy a trónörökös feltűnően sokat találkozik a kormány tagjaival.
A lap gyűjtése szerint a herceg 36 alkalommal találkozott miniszterekkel a három évvel ezelőtti kormányváltás óta. A találkozók többségét a trónörökös kezdeményezte, azok jórészt olyan, Károly szívéhez közel álló területeket érintettek, mint a megújuló energia, az alternatív gyógyászat, a mezőgazdaság és az építészet. A Daily Mail szerint a zárt ajtók mögött zajló egyeztetések arra utalnak, hogy Károly befolyásolni akarja a politikai döntéshozatalt.
A lap felidézte azt is, hogy a herceg 2004 és 2005 között 27 levelet küldött a kormány tagjainak, s Károly a levelek nyilvánosságra hozatalának megakadályozása érdekében nyolc éve folytat jogi harcot.
A királyi család közlése szerint trónörökösként Károly feladata, hogy tájékozódjon és kapcsolatban legyen a kabinettel, a személyes találkozók alkalmával pedig "különleges nézőpontjával és tapasztalatával" segítette a minisztereket.
A trónörökössel szemben - az uralkodóhoz hasonlóan - alapvető elvárás, hogy politikailag semleges maradjon. Károly herceg ennek dacára korábban markáns megnyilatkozásokat tett oktatási, vallási és egyéb közéleti kérdésekben is.
Károly herceg egyébként éppen arra hivatkozva próbálja megakadályozni a korábbi levelei nyilvánosságra hozatalát, hogy az aláásná politikai semlegességét. A Daily Mail szerint ugyanakkor ennek a legegyszerűbb módja az lenne, ha egyáltalán nem ártaná bele magát a politikába.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.