Rendőrségi források szerint Farida Amadi Kakar az ország keleti felében levő Gazni tartományban haladt kocsijával, amikor megtámadták. Elrablói négy tálib fogoly elengedését követelik a képviselőért cserébe, vele együtt fogságba ejtett három gyermekét az elkövetők szabadon engedték.
Az utóbbi időben megszaporodott az állami intézményekben dolgozó nők elleni erőszak, ami általános aggodalomra ad okot a NATO vezette koalíciós erők 2014 végére tervezett kivonulása előtt.
Egy héttel ezelőtt Ruh Gul szenátor és családja ellen követtek el merényletet, amikor egy kocsiban utaztak. A politikus és férje túlélte a támadást, de kislányuk és az autót vezető sofőr meghalt. Egy hónappal korábban Iszlam Bibi magas rangú rendőrtiszt éppen munkába tartott, amikor fegyveresek agyonlőtték.
A tálib rezsim alatt (1996-2001) az afgán nőknek kötelező volt a burka viselete, nem dolgozhattak házukon kívül és nem is tanulhattak. A Nyugat által támogatott Hamid Karzai elnök azonban 2009-ben kihirdetett egy törvényt, amely tiltja a nők elleni erőszakot, a nemi erőszakot, valamint a kényszerházasságot – jogvédők szerint a szabályok betartására azóta sem ügyelnek különösebben, emiatt sokan inkább elmenekülnek az országból.
A ENSZ közelmúltban kiadott jelentésében figyelmeztetett az afgán nők helyzetének romlására, és a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolására szólított fel.
Az afganisztáni erőszak az ENSZ szerint főleg a patriarchális szemléletből fakad, és leginkább olyan területeken jellemző, ahol nincs közvetlen állami felügyelet.