Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Házi őrizetbe helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, miután elengedték a börtönből - közölte szerdán az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
Az esti órákban kiadott közleménye szerint a hadsereg helyettes parancsnoka a rendkívüli állapotra vonatkozó törvénnyel összhangban arra adott utasítást, hogy Mubarakot helyezzék házi őrizetbe szabadulása után.
Egyiptomban a múlt szerdán vezették be a rendkívüli állapotot, miután a biztonsági erők erőszakkal felszámolták az iszlamisták két táborát Kairó két forgalmas terén, ahol a Muzulmán Testvériség hívei Mohamed Murszi volt kormányfő elmozdítása miatt tartottak ülő tiltakozást. Az erőszakos fellépés miatt zavargások robbantak ki.
Egy kairói bíróság szerdán rendelte el Hoszni Mubarak szabadlábra helyezését. A 2011 februárjában megbuktatott államfő az ügyvédje elmondása szerint csütörtökön hagyhatja el a dél-kairói Tora börtönt. Az ügyészség közölte: nem fellebbez a döntés ellen.
A 85 éves Mubarakot, aki 1981-től 2011 februárjáig irányította az észak-afrikai országot, belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi "arab tavasz" során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki. Mubarak ugyanakkor már több mint két éve van börtönben, vagyis letöltötte azt a maximális időt, ameddig egy személy Egyiptomban az őrizetbe vételétől számítva a jogerős ítélet kimondásáig fogva tartható.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.