Az ásatás helyszínén, az Athéntől 600 kilométerre északra fekvő Amfipolisznál tartózkodó régész, Aikaterini Peristeri reményei szerint "jelentős személy vagy személyek" maradványait fogják megtalálni a domb alatt.A görög internetes oldalak lelkesen fogadták a hírt, hogy a mesterséges halom a Kr.e. 4. századi makedón király, Nagy Sándor régóta keresett temetkezési helyét rejtheti magában, habár az ókor egyik emblematikus figurájaként számon tartott hadvezér sírjáról úgy tartják, hogy Egyiptomban van.A görög kulturális minisztérium közleménye szerint a részben feltárt területen egy "rendkívül lenyűgöző" márványborítású falra bukkantak, amely a Kr.e. 4 század végéből származik. A lelet 500 méter hosszú és három méter magas. A minisztérium szerint azonban a munkálatok befejezéséig elhamarkodott lenne bármilyen "történelmi személyiséggel" összefüggésbe hozni a leletet.
Megtalálhatták Nagy Sándor sírját
Akár Nagy Sándor makedón király sírját is rejtheti egy Észak-Görögországban feltárás alatt álló ókori mesterséges domb, ám a munkálatok befejezéséig az ország kulturális minisztériuma óva int az ehhez hasonló "merész" spekulációktól.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.