A Fehér Ház a hét elején jelentette be, hogy az elnöki rezidencián 2009 óta lakó portugál vízikutya, Bo, Sunny "személyében" társat kapott. A first lady korábban arról nyilatkozott, hogy Bo magányos volt, ám az elnöki nyilatkozat új fényt vet a történtekre. Obama a pénteken sugárzott interjúban a fajsúlyos politikai kérdések között ejtett szót arról, hogy kezd felkészülni arra a napra, amikor a lányai, Sasha és Malia a családi fészket elhagyva főiskolára mennek."Azt fedeztem fel, hogy évről évre nagyobb izgalommal tölt el a velük eltöltött idő" - mondta az elnök, elismerve, hogy a lányokat egy kissé kevésbé hozza lázba, ha együtt lehetnek a szüleikkel.Az elnök elmondta, hogy ő és felesége, Michelle Obama már látja, hogy mi várható. "Ezért gondoskodnunk kell arról, hogy legyen valaki, aki üdvözöl bennünket az ajtóban, amikor hazaérünk" - fogalmazott Barack Obama.
Obama új kutyát szerzett, hogy pótolja lányait
Barack Obama amerikai elnök a CNN-nek nyilatkozva a lányai várható "kirepülésével" magyarázta, hogy családjának immár két kutyája van.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.