Potyutasokat hajíthatott a tengerbe egy román hajóskapitány

Előzetes letartóztatásba helyeztek Argentínában egy román hajóskapitányt, ugyancsak román első tisztjét és a legénység Fülöp-szigeteki állampolgárságú öt tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Atlanti-óceánon való átkelés közben a tengerbe dobtak négy kongói potyautast – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.

  • MTI MTI
Potyutasokat hajíthatott a tengerbe egy román hajóskapitány

A Marshall-szigetek zászlaja alatt hajózó RM Power óceánjáró július elején indult Kongóból az argentin Rosario kikötőjébe. Nem sokkal a horgony felhúzása után hét kongói potyautast találtak a fedélzeten, ezért visszatértek a kikötőbe és partra tették őket, ahol a formaságok elintézése két napig tartott.

Néhány nap múlva, amikor a hajó már négyszáz kilométernyire az afrikai partoktól, nemzetközi vizeken járt, újabb négy potyautas került elő, akiket a gyanú szerint összekötöztek és a tengerbe dobtak.

A román médiában nagy visszhangot keltő ügyről a Digi 24 hírtelevízió kiderítette, hogy az újabb potyautasok hazaszállítása 120 ezer dollárba került volna az óceánjáró tulajdonosának. A hírforrás azt is tudni véli: a gyilkosságra úgy derült fény, hogy az eset után a 21 fős legénység néhány tagja felmondott, és az óceánjáró görög tulajdonosa vizsgálatot indított ennek okait kiderítendő. Florin Filip kapitány állítólag arról tájékoztatta megbízóját, hogy a négy potyautas magától ugrott a tengerbe.

Az argentin hatóságok egy másik gyanús halálesetet is vizsgálnak: korábban ugyanis a dél-amerikai Parana folyóba esett tisztázatlan körülmények között az RM Power legénységének egyik tagja.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.