Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A német védelmi miniszter az állítólagos vegyifegyver-bevetés dacára ellenzi, hogy a külföld beavatkozzék a szíriai polgárháborúba.
Thomas de Maiziere a Superillu című német hetilapnak adott és vasárnap idézett interjúban kijelentette: nem látja szükségét egy külső beavatkozásnak. A polgárháborúra csakis politikai úton lehet megoldást találni - tette hozzá.
Ugyanakkor elismerte, hogy az utóbbit megnehezítik az ENSZ Biztonsági Tanácsában mutatkozó eltérő álláspontok. Mindazonáltal "a Nyugatnak nem szabad azt gondolnia, hogy katonai eszközökkel megoldhatja a Közel-Kelet problémáit" - figyelmeztetett a miniszter.
Az ellenzéki szociáldemokraták kancellárjelöltje is ellenzi a katonai beavatkozást. Peer Steinbrück szerint a jelenlegi helyzetben visszafogottan kellene közelíteni az intervenció témájához. A Südwest Presse című lapnak nyilatkozva az SPD-politikus fontosnak nevezte, hogy Európa államai összehangolják álláspontjukat a szíriai kérdésben.
Annak idején Németország szociáldemokrata kormánya váltig ellenezte a Nyugat beavatkozását Szaddám Huszein iraki rezsimjének megdöntése érdekében. Németország - a franciákkal karöltve - nem is vett részt a 2003 márciusában indított intervencióban. Szaddám rezsimjét sikerült ugyan megdönteni az amerikaiak vezette háborús koalíciónak, ám Irakban azóta sincs béke. A síita többség és a szunnita kisebbség terrorcsoportjainak merényletei következtében idén júliusban több mint ezer ember vesztette életét.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.