A tervezet a szociális lakhatás, az egészségügyi és egyéb szociális szolgáltatások lehetőségeit tartalmazza, amelyeket a kormányzatnak 2020-ig kellene bevezetnie. A miniszter azt is megerősítette, hogy az év végéig pontosítják, milyen sorrendben tervezik a különböző projektek megvalósítását.A 10,5 millió lakosú Csehországban mintegy 30 000 ember él az utcákon, de további 100 000 embert fenyeget a hajléktalanná válás veszélye. Konícek elmondta, hogy a hatvanöt év feletti idős emberek körében fordulhat elő leginkább, hogy elveszítik otthonukat. Az előző, Petr Necas által vezetett jobbközép kormánykoalíció azt tervezte, hogy az év végéig terjeszti a parlament elé a szociális lakhatással kapcsolatos kormányzati elképzelést.A jelenlegi tervezet alapján a fedél nélkül élők számára lehetővé tennék, hogy három éven keresztül az állam által fenntartott szállásokon lakjanak. Később a szociális juttatások segítségével lakást bérelhetnének, és így a továbbiakban saját lábukra állhatnának.Emellett 2016-tól új egészségügyi létesítmények kezdenék meg működésüket, ahol például a különböző betegségekből lábadozó vagy a kórházból hazaengedett hajléktalanok teljesen felépülhetnének, de tervezik külön orvosi rendelők létrehozását is.Az új elképzelés nem részletezte az intézkedések költségeit. Mindenesetre a tervezetet jegyző politikusok elmondták, hogy nem a központi költségvetésből, hanem európai uniós támogatásokból finanszíroznák a hajléktalanság felszámolását célzó lépéseket.
A távozó cseh kormány felszámolná a hajléktalanságot
A távozó szakértői kormány elfogadta az első olyan átfogó cseh törvénytervezetet, amely a hajléktalanság megelőzését és a jelenséghez kapcsolódó problémák hosszú távú megoldását célozza - közölte Frantisek Konícek munkaügyi és szociális miniszter szerdán.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.