A Fehér Ház ma elmondja, mi a helyzet Szíriával

Az amerikai kormányzat magas rangú illetékesei csütörtökön fogják tájékoztatni az elégedetlenkedő kongresszus vezetőit a szíriai helyzetről.

  • MTI MTI
A Fehér Ház ma elmondja, mi a helyzet Szíriával

Egyre több képviselőházi és szenátusi képviselő fejezi ki méltatlankodását, mondván, hogy a Fehér Ház nem konzultált velük megfelelő módon az utóbbi napok fejleményeiről, miközben Barack Obama elnök már katonai beavatkozást fontolgat Szíria ellen.

John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke levélben kérte meg Obamát, hogy személyesen tájékoztassa a kongresszust az esetleges szíriai katonai fellépésről. Boehner kijelentette: az elnöknek meg kell magyaráznia, milyen jogalapja van az erő bárminemű alkalmazásának Szíriában, és ki kell fejtenie azt is, hogy milyen hatást vár a katonai beavatkozástól.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.