A 28 tagállamú teljes Európai Unió területén szintén nem változott a munkanélküliség, júliusban ugyanúgy 11 százalékos volt, mint júniusban. Romlottak viszont a munkanélküliségi adatok éves összehasonlításban. 2012 júliusában 11,5 százalékos volt az euróövezeti, és 10,5 százalékos az egész unióra vonatkozó munkanélküliség.Az Eurostat becslései szerint az állástalanok száma az unióban idén júliusban elérte a 26,654 millió főt, akikből 19,231 millió az euróövezetben próbált munkát találni.A tagállamok közül Ausztriában (4,8 százalék), Németországban (5,3 százalék) és Luxemburgban (5,7 százalék) volt a legalacsonyabb a munkanélküliség júliusban, míg Görögországban (májusi adat szerint 27,6 százalék) és Spanyolországban (26,3 százalék) volt a legmagasabb.Éves összehasonlításban a statisztikai hivatal szerint 17 tagállamban növekedett az állástalanok aránya, 11 tagállamban pedig csökkent. A legnagyobb növekedés százalékosan Cipruson, Görögországban, Szlovéniában és Hollandiában volt, míg a legnagyobb csökkenés Lettországban és Észtországban.
Stagnál az euróövezeti munkanélküliség
Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben júliusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat gyorsjelentése szerint. Az állástalanok aránya továbbra is 12,1 százalék volt, akárcsak egy hónappal korábban.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.