Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A szíriai ellenzék csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök úgy döntött, a kongresszus felhatalmazását kéri a szíriai kormányerők ellen tervezett katonai csapáshoz. A Szíriai Nemzeti Koalíció arra kérte az amerikai törvényhozást, hogy hagyja jóvá a katonai beavatkozás.
Szamír Nasar, a Szíriai Nemzeti Koalíció egyik vezetője az AFP francia hírügynökségnek vasárnap nyilatkozva elmondta: "Azonnali és határozott csapásra számítottunk (...), de úgy gondoljuk, hogy a kongresszus jóváhagyja a katonai beavatkozást".
Nasar ugyanakkor üdvözölte azt a tényt, hogy Obama elnök a katonai beavatkozás mellett tette le a voksát, bár a csapásmérést "kilenc nappal elhalasztotta". "Csalódottságot éreztünk" - jelentette ki Nasar, hozzátéve, hogy a brit parlamentnek a katonai beavatkozást elutasító döntése után az amerikai elnök meg akarja erősíteni álláspontját és politikai támogatást keres.
Úgy vélte, hogy az amerikai hírszerzési szolgálatok jelentése cáfolhatatlan bizonyítékokat tartalmaz a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek bevetésében való felelősségére nézve. "A kongresszus tagjai meg fogják érteni, hogy az összefüggések teljes egészében mások, mint Irak esetében voltak" - mondta az Isztambulban élő szíriai ellenzéki politikus, aki szerint az Arab Liga tagországainak külügyminiszterei vasárnap "nagyon erős támogatásukról" biztosítják majd a katonai csapásokat.
"A török álláspont ugyancsak nagyon fontos. Washingtonnak szüksége van erre a támogatásra" - hangoztatta Nasar, aki jelezte, hogy a Szíriai Nemzeti Koalíció kapcsolatba lép Törökországgal és az arab országokkal, hogy a lehető legjobban összehangolják álláspontjukat az Egyesült Államokéval.
Pár órával Nasar nyilatkozata után a Szíriai Nemzeti Koalíció azzal a kéréssel fordult az amerikai törvényhozáshoz, hogy hagyja jóvá a katonai beavatkozást Szíriában. Az Isztambulban kiadott közlemény rámutat: az Egyesült Államok fegyveres fellépése szükséges ahhoz, hogy "meg lehessen fékezni a bűnöző szíriai rezsim gyilkos gépezetét". A nemzetközi közösségnek meg kell büntetnie Bassár al-Aszad rendszerét, hogy ezzel is "egyértelmű üzenetet küldjön" a hasonló diktatúráknak: Iránnak és Észak-Koreának, amelyek érdeklődve figyelik, milyen választ ad a szabad világ a népe ellen vegyi fegyvereket bevető Aszad-rezsimnek. Ha nem születik válasz a nemzetközi jog megsértésére, az bátorítani fogja a világ diktátorait, hogy kövessék Aszad példáját - áll a közleményben.
Barack Obama szombaton az egész világot meglepte azzal a bejelentéssel, miszerint elvi döntést hozott a Szíria elleni katonai csapásról, de ahhoz a kongresszus felhatalmazását kérte. Ezzel rövid távon kizárta a beavatkozás lehetőségét. A kongresszusi vita kimenetele bizonytalan, sok kételkedő képviselőt kell meggyőznie a Fehér Háznak a katonai művelet megalapozottságáról.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.