A bronz szekercékből, ékszerekből és arany hajcsatokból álló kincsre a Litomerice közelében fekvő Libochovany falu határában, az Elba folyó mellett egy turisták által gyakran látogatott völgyben május elsejei sétája alkalmával lelt rá egy kutyájával kiránduló férfi. A terepszemle után megállapították, hogy a kincset valószínűleg vaddisznók túrhatták ki a földből.
A férfi szerint az ékszerek szabadon hevertek a gyalogút közelében. Mindent összeszedett, amit talált, majd azonnal felhívta a teplicei múzeumot. "Nem mert otthagyni semmit, mert attól tartott, hogy elveszhet" – mondta Radek Spála, a regionális hivatal kulturális osztályának vezetője újságíróknak. Másnap reggel a régészek is megérkeztek, és átkutatták a terepet. Néhány további tárgyat és kerámiatöredékeket találtak.
Véleményük szerint az ékszerek valószínűleg egy nagyobb kerámia tálban voltak, amelynek azonban csak néhány darabját találták meg. "Rendkívüli leletről van szó. Nálunk mindössze a negyedik olyan lelet, amely a régióban 4000 év előtt létező kultúrát szemlélteti. A korábbi három leletből kettőnek nyoma veszett" - magyarázta Jindrich Steff régész. Úgy véli, több hasonló lelet is lehetett Csehországban, de azokat megtalálóik nem jelentették be soha.
A hatályos törvény szerint a becsületes megtalálónak pénzjutalom jár. Ebben az esetben ez több tízezer korona. A jutalom értéke a lelet anyagi értékének tíz százaléka.
Szintén a hatályos törvény és a lelet helye alapján a kincs később nagy valószínűséggel a litomericei múzeumba kerül. Most azért állítják ki Teplicében, mert a helyi múzeumnak nagy archeológiai részlege van, és a leletet a tepliceiek dolgozták fel.