Bár Ománban is tiltják a homoszexualitást, a szomszédos arab országokhoz képest mégis toleránsabbak az ott élők, ha szexualitásról van szó – írta a The Week egy Omában élő meleg fiatalember történetével együtt.
A cikk óriási felháborodást keltett, és azóta már elérhetetlenné tették az interneten. Az írás ellen sokan tiltakoztak a közösségi médián keresztül, sőt, a helyi újságíró szövetség is reklamált.
A The Week úgy próbálta menteni a menthetőt, hogy a következő számának címlapja egy egész oldalas bocsánatkérés volt. Nagy betűkkel közölték, hogy senkit sem akartak szándékosan megbántani múlt heti cikkükkel, és nagyon sajnálják a történteket. A lap nyilvánosan bocsánatot kért olvasóitól, akiknek tiszteletben tartja a véleményét.
A bocsánatkérés olvasható vezető helyen az újság internetes oldalán is, miközben a közlemény felett a BBC szalaghírei futnak. A The Week önmagát szabad és független lapnak nevezi.
A befolyásos Súra Tanács egyik tagja úgy vélte: a cikk homoszexualitásra buzdított, és azt sugallta, hogy Omán biztonságos hely a melegeknek. Tawfiq al-Lawati kérte az ország információs miniszterét, hogy tegyen lépéseket az újság ellen. Úgy tudni, a kezdeményezést támogatják, sok ománi ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a lap egyszerűen a dolgát tette: dokumentálta a valóságot.
Ománban legfeljebb három év börtönnel büntethető a homoszexualitás, más öbölmenti arab országokban viszont ennél több időre is lecsukhatják, megkorbácsolhatják vagy akár ki is végezhetik a melegeket.
A BBC cikke szerint az Arab-félsziget délkeleti peremén fekvő Ománban is rejtőzködni kényszerülnek a melegek, de sokan képesek velük szemben bizonyos fokú toleranciára, ha diszkréten élik az életüket.
A The Week az egyik legismertebb angol nyelvű sajtótermék az országban. A melegekről szóló cikk és az ahhoz csatolt bocsánatkérés jól mutatja, milyen forró téma Ománban a homoszexualitás és az, ha valaki szimpatizál a melegekkel – jegyzi meg a BBC.