Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Összesen tizenhat emberi koponyára bukkantak az utcán Prágában: tizenöt egy fadobozban volt, egy pedig a kukában.
A rendőrség szerint a tizenöt koponyát csütörtök reggel találták meg, miután valaki telefonon bejelentést tett.
Egy szemeteskonténer mellett voltak a megszámozott csontok – derül ki az AP jelentéséből.
A tizenhatodik koponyán is volt szám, de azt még szerdán találta egy hajléktalan a szemétben.
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a két esett között. Vizsgálják azt is, honnan származhatnak a koponyák, a nyomozók szakértők segítségét kérik majd.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.