Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Háromszáz szíriai, illetve afgán menekültet szállító halászbárka érkezett pénteken a szicíliai partok közelébe, az olasz parti őrség átvizsgálta a hajót, majd a menekülteket Siracusa kikötőjébe szállította.
A hatóságok akkor vették észre a halászbárkát, amikor mintegy 30 tengeri mérföldre volt Siracusától. A parti őrség helikoptere először ivóvizes palackokat dobott le a menekülteknek, akik közül sokakat a kiszáradás fenyegetett.
A polgárháború elől menekülve az idén már több ezer szíriai érkezett az olasz partokhoz. Legtöbbjüket Szicília szigetére menekítették, ahol a helyiek menekültáradattól tartanak a Szíriával szembeni esetleges katonai csapás miatt.
Lampedusa szigetének menekülttábora a nyár közepén megtelt, így az illegális bevándorlók útvonala Szicília felé tolódott el. Az olasz hatóságok szerint Szicília azért is vonzó, mert partot érve az illegális bevándorlók könnyebben tudnak szétszóródni és továbbutazni. Nehezebb őket felkutatni, mint az apró Lampedusán.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.