Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Szíria térségben lévő amerikai hadihajók felkészültek bármilyen katonai vonatkozású fejlemény kezelésére a közel-keleti országgal kapcsolatban – közölte csütörtökön a Pentagon szóvivője.
George Little egy washingtoni tájékoztatón elmondta, hogy nem kívánnak változtatni a hajók pozícióján. A Földközi-tengeren a szíriai partokkal szemben négy romboló, a Vörös-tengeren a Nimitz repülőgép-hordozó vár a parancsra, miután Barack Obama amerikai elnök leszögezte, hogy Szíriát katonai támadás fenyegetésével nyomás alatt kell tartani.
A rombolók mindegyikén több tucat Tomahawk típusú cirkálórakéta van a tárolókban. Ezek az igazából robotrepülőgépek több mint ezer tengeri mérföldes távolságból is képesek precíz csapást mérni a célpontokra.
A Vörös-tengeren lévő Nimitz repülőgép-hordozó a világ egyik legnagyobb hadihajója. Kíséretében három további romboló van, amelyeknek a bevetési időszakát két héttel meghosszabbították a fejleményekre való tekintettel.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.