Összesen mintegy 40 energetikai cég fordult nemzetközi döntőbírósághoz. Több azonos témájú perről van szó - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap hétfőn.Jan Fischer cseh pénzügyminiszter az összeg nagyságát a közszolgálati televízióban megerősítette. Fischer bízik abban, hogy az állam érvei elég erősek ahhoz, hogy a döntőbíróság neki adjon igazat.A napenergia-termelőket azzal érte kár, hogy az állam 2010-ben utólagosan 26 százalékos különadót vetett ki a napenergiára. A parlament döntése szerint ez a különadó a 2009-ben és 2010-ben üzembe helyezett naperőműveket érinti, mégpedig 2013 végéig. A korábbi döntést a szenátus a múlt héten tovább szigorította. A miniszter véleménye szerint ez a döntés azonban már nagy valószínűséggel már nem nagyon fogja megnövelni a kárpótlási kérelem összegét. A szenátus döntése alapján a jövő év január elseje után üzembe helyezett naperőműveket az állam már semmi módon nem fogja támogatni. Ugyanakkor tovább csökkentik a korábban megítélt támogatások összegét is. A naperőművek nagymértékű elterjedése 2009-ben és 2010-ben nagyon megemelte az állami támogatások összegét, s az áram árának emelkedéséhez vezetett. Az idén ez a támogatás például 44,4 milliárd korona. Ebből az államkassza 11,7 milliárdot fizet, míg a többi az áram árában a fogyasztók fizetik. A napenergia kiemelt állami támogatását Milos Zeman államfő már korábban élesen bírálta. A napenergia ágazat megadóztatása egyfajta kompenzálása a napenergia-termelésnek nyújtott nagyvonalú állami támogatásoknak, amelyek szárnyaló energiaárakat hoztak. A kedvező támogatási rendszerrel Csehország Európa élvonalába került a napenergia kapacitások üzembe állítása terén.
Kártérítést követelnek a cseh napenergia-termelők
Mintegy 3,3 milliárd korona kártérítést követelnek a cseh államtól külföldi és cseh napenergia-termelők amiatt, hogy az állam utólagosan módosította a naperőművek üzemeltetési feltételeit.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.