szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Befagyasztották a Muzulmán Testvériség és a Gamaa Iszlamíja egyiptomi iszlamista szervezetek vezetőinek vagyonát egy keddi bírósági döntés értelmében.

A MENA egyiptomi állami hírügynökség jelentése szerint az intézkedés összesen 15 embert érint, köztük Mohamed Badíét, a testvériség vezetőjét, két helyettesét, Hairát as-Sátert és Rasad Bajúmit, valamint a mozgalom politikai pártjának, a Szabadság és Igazság Pártnak az elnökét, Szaad el-Katatnit. Sáter, egy gazdag üzletember, állítólag a Muzulmán Testvériség legfőbb finanszírozója.

A testvériség prominens alakjain kívül a nagy népszerűségnek örvendő, a tavalyi elnökválasztáson való indulástól eltiltott szalafista imám, Házem Abu Iszmaíl, valamint a Mohamed Murszi volt elnök mellett felszólaló hitszónokok vagyonát is zárolták.

Az iszlamista vezetők vagyonának befagyasztását július közepén az egyiptomi ügyészség kezdeményezte, miután erőszakra való felbujtás és erőszakcselekmények anyagi támogatásának gyanújával vették őrizetbe őket. A mostani bírósági ítélet ezt a rendelkezést erősítette meg.

Az egyiptomi hadsereg július 3-án mozdította el az államfői székből a Muzulmán Testvériség által támogatott Murszit, arra hivatkozva, hogy az egy évvel korábban demokratikusan megválasztott államfő egy szűk iszlamista kör érdekeit képviselte, és teljhatalomra tört. Ezt követően a Muzulmán Testvériség és más iszlamista mozgalmak számos vezetőjét és több száz tagját letartóztatták, a Murszi melletti kairói ülősztrájkokat pedig vérbe fojtották, több mint ezer ember halálát okozva.

Murszit jelenleg egy ismeretlen helyen tartják fogva, emberöléssel és több más bűncselekmény elkövetésével vádolják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!