„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Izrael gazdasági lépésekkel javít a palesztinok helyzetén – írta szerdán az izraeli Háárec című napilap. Növelték az izraeli munkavállalási engedélyek mennyiségét, így a hivatalosan Izraelben dolgozók száma két év alatt 33 ezerről 48 ezerre nőtt. Ezen kívül háromezren ideiglenes engedélyt kaptak az olajbogyószüret idejére, 27 ezren pedig Ciszjordániában a telepesek alkalmazásában állnak.
A hivatalosan dolgozók mellett legalább 30 ezerre becsülik az izraelieknek engedély nélkül dolgozó palesztinok számát, így összesen körülbelül százezer palesztin dolgozik izraeli munkaadóknak.
A kormány a Palesztin Hatóság kérésére naponta két órával megnövelte a Ciszjordániát Jordániával összekötö Allenby hídnál lévő határállomás nyitva tartását. Jeruzsálemben arról is határoztak, hogy évi négymillió köbméterrel megnövelik a palesztinoknak biztosított vízmennyiséget. A Gázai övezetben új csövet fektetnek le, amely majd lehetővé teszi az Izraelből odaszállított vízmennyiség megduplázását, ötmillió köbméterről tízmillió köbméterre.
Hangsúlyozottan Mahmúd Abbász palesztin elnök - és nem a Hamász - kérésére ismét szállíthatnak majd cementet és építési vasanyagot az övezetbe, de csak magánvállalkozásoknak. Izrael évek óta tiltotta ezeknek az anyagoknak a beszállítását, mert attól tartott, hogy a Hamász erődítményeinek fejlesztésére használja azokat.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.