Lakónegyedeket ürítettek ki robbanások miatt egy norvég városban

Norvégia nyugati partvidékén a hatóságok kiürítették Kristiansund város két lakónegyedét, miután szerdára virradóra több robbanás volt a településen.

  • MTI MTI
Lakónegyedeket ürítettek ki robbanások miatt egy norvég városban

Részleteket egyelőre nem tudni, de a nyomozóhatóságok szerint a detonációk összefüggésben lehetnek azzal, hogy az egyik környékbeli vállalat telepéről jelentős mennyiségű robbanóanyagot loptak el.

Az NRK közszolgálati televízió beszámolója szerint a rendőrök elfogtak három fiatalt, akiket a lopással gyanúsítanak.

A hatóságok attól az épülettől, ahol az ellopott robbanóanyagot megtalálták, 250 méteres körzetben kimenekítették az embereket. Elővigyázatosságból rövid időre lezártak egy alagutat is, amely a szomszédos szigetre vezet.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.