"Nem szabad, hogy megtévesszenek az iráni elnök csalárd szavai" – szögezte le csütörtökön Benjámin Netanjahu egy nyilatkozatban, amelyet az irodája adott ki Jeruzsálemben.
"Az irániak azért forgolódnak a médiában, hogy tovább foroghassanak a centrifugáik" – utalt a miniszterelnök a centrifugákkal folyó iráni urándúsításra, amelynek a végső célja Izrael szerint az atomfegyver megszerzése.
Irán ezzel szemben azt hangoztatja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, és azt állítja, hogy Izrael feltételezett nukleáris arzenálja jelenti a nagyobb veszélyt a térségre.
Az izraeli miniszterelnöki nyilatkozat szerint Irán egy olyan egyezség elérésére törekszik, amelynek lényege, hogy feladná a program jelentéktelenebb elemeit, miközben folytatná a fontosakat. Ez pedig lehetővé tenné számára, hogy kifejlessze az atomfegyvert – fogalmazott az állásfoglalás.
A nyilatkozat megismételte: Izrael követeli, hogy Irán hagyjon fel az urándúsítással, a már dúsított uránt szállítsák el az országból, s Teherán szüntessen be minden olyan erőfeszítést, amelynek célja plutónium felhasználása atombomba előállítására.