Gránát csapódott a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára

Gránát csapódott vasárnap a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára, hárman megsérültek, de nincsenek életveszélyben - erősítette meg az orosz külügyminisztérium.

  • MTI MTI
Gránát csapódott a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára

A tárca honlapján elhelyezett közlemény szerint fegyveresek lőtték a szíriai fővárosnak azt a kerületét, ahol az orosz nagykövetség is található. A gránát felrobbant a diplomáciai képviselet területén, egyik név nélkül nyilatkozó munkatárs szerint a szétrepülő kövek sebesítették meg az alkalmazottakat. A becsapódás helyén egy méter átmérőjű gödör keletkezett.

Az orosz diplomáciai képviseleten kora délután még cáfolták a gránát becsapódását és azt is, hogy bárki megsérült, néhány órával később azonban a külügyminisztérium elismerte a történteket.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió szíriai tudósítója elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy a fegyveres ellenzék harcosai a damaszkuszi orosz nagykövetséget választották célpontul. Jevgenyij Poddubnij arról számolt be, hogy az összecsapások folytatódnak a szíriai fővárosban.

Az orosz állami televízió kommentárja szerint az ellenzéki fegyveresek így tiltakoznak a szíriai válság békés, politikai megoldását célzó újabb nemzetközi tanácskozás ellen. A Genf-2 konferencia összehívását május elején Moszkvában közösen kezdeményezte John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov a Pervij Kanal orosz állami televízióban vasárnap sugárzott interjúban azt mondta, hogy a damaszkuszi nagykövetségüket támadó harcosoknak nemcsak saját kezűleg, hanem gyárilag készített vegyi fegyvereik is vannak. Az orosz külügyi vezető az izraeli hírszerzés adataira hivatkozott és megjegyezte, hogy szakértők szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát megdönteni akaró szélsőségesek nem egy alkalommal elfoglalták azokat a területeket, ahol tömegpusztító fegyvereket őriznek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.