szerző:
MTI

Októberre napolta el az olasz bíróság kedden a Costa Concordia óceánjáró volt kapitányának, Francesco Schettinónak a perét, és újabb műszaki vizsgálatot rendelt el a hajóroncson.

Csak két napig tartott a Costa Concordia perének újabb tárgyalási fordulója: az illetékes Grosseto városi bírósága kedden ismét kéthetes szünetet rendelt el. A következő tárgyalás október 7-én lesz, amikor tanúként többek között meghallgatják a tavaly januárban zátonyra futott óceánjáró gépészét, térképészét és Antonello Tievoli főpincért. A feltételezések szerint Schettino kapitány Tievoli születésnapja alkalmából irányította a hajót a lehető legközelebb Giglio partjaihoz. 

A hétfői tárgyalási napon Schettino az indonéz kormányost vádolta a szerencsétlenségért, azt hangoztatva, hogy az nem követte utasításait. Kedden a volt kapitány nem kapott szót. Többször hozzá akart szólni a műszaki kérdésekhez, de a bíróság arra emlékeztette, hogy nem szakértőként, hanem vádlottként van jelen. Ugyanakkor visszaszolgáltatták az útlevelét, a hatóságok szerint ugyanis nem áll fenn Schettino külföldre szökésének veszélye. 

A bíróság másban is engedményt tett: a védelem kérésére elrendelte, hogy a hajóroncson műszaki vizsgálatokat végezzenek. Schettino ügyvédei szerint ugyanis például nem indultak el a vészgenerátorok, ezért a liftek sem működtek.  

A perben az utasokat képviselő Codacons olasz fogyasztóvédelmi szervezet ügyvédei azt állították, hogy ha az indonéz kormányos Schettino parancsa szerint manőverez, a parti sziklákkal való ütközés elkerülhető lett volna. A kormányos azonban nem értette az olaszul beszélő Schettinót annak ellenére, hogy az óceánjárón a hivatalos munkanyelv az olasz volt. A védelem hangsúlyozta, hogy Schettino az utolsó pillanatban beavatkozott, és félrerántotta a kormányt, megakadályozva ezzel, hogy az óriáshajó nekihajtson Giglio kikötőjének.

Elhangzott, hogy az ütközéskor a tenger alatti sziklák hatvan méternél hosszabb léket vágtak a hajó oldalán, és az óceánjáró alsó része 3 perc alatt megtelt vízzel. A hajótestet 1 millió 200 ezer liter tengervíz árasztotta el az első órában, miközben a szivattyúk óránként ezer litert tudtak eltávolítani. Közben a hajóroncson megkezdődött a két eltűnt áldozat holttestének keresése. Még tizenhárom napig folyik a hajó belsejének átkutatása.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Új bizonyítékok az orosz hadsereg részvételére az ukrajnai háborúban

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams