szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kiengedték a fehérorosz KGB fogdájából az orosz Uralkalij vegyipari cég vezérigazgatóját, de Vlagyiszlav Baumgertner házi őrizetben van, nem hagyhatja el Minszket – közölte csütörtökön a férfi ügyvédje.

Kiengedték a fehérorosz KGB fogdájából az orosz Uralkalij cég vezetőjét, Vlagyiszlav Baumgertnert. Ügyvédje, Alekszej Baszisztov elmondta, hogy az egy hónapja a minszki repülőtéren elfogott, majd mintegy 100 millió dollár (körülbelül 22 milliárd forint) kárt okozó visszaélés vádjával őrizetbe vett orosz cégvezetőt a fehérorosz belbiztonsági szervezet által kiválasztott lakásba vitték, ahol folyamatos felügyelet alatt lesz. Baumgertnernek engedélyezték, hogy találkozhasson Minszkben tartózkodó édesanyjával.

Igor Korjagin, a minszki orosz nagykövetség vezető konzulja ugyanakkor elmondta, hogy semmit sem tudnak Baumgertner fogva tartásának körülményeiről, a lakáscímét sem közölték velük, és továbbra is arra várnak, hogy találkozhassanak a vezérigazgatóval. Az orosz sajtó szerint Baumgertner házi őrizetbe helyezését Jurij Csajka orosz legfőbb ügyész érhette el, aki a napokban a fehérorosz fővárosban tárgyalt. Hétfőn, Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnök is rövid megbeszélést folytatott az Uralkalij-ügyről Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel. Vlagyiszlav Baumgertnert augusztus 26-án, nem sokkal az után tartóztatták fel a minszki repülőtéren, hogy a fehérorosz miniszterelnökkel tárgyalt. 

Az illetékes helyi bíróság szeptember 6-án elutasította az Uralkalij vezérigazgatójának kérelmét, hogy engedjék szabadon. Lukasenka fehérorosz államfő ugyanakkor a múlt csütörtökön nem zárta ki, hogy kiadhatják Oroszországnak a férfit, ha az orosz hatóságok megfelelően kivizsgálják az ügyet. Szerinte az Uralkalij provokálta ki a botrányt Fehéroroszországgal. 

Vlagyiszlav Baumgertnert azzal gyanúsítják, hogy befolyásolta az általa vezetett orosz óriáscég döntését, amely felmondta az együttműködést a Beloruszkalij nevű fehérorosz vállalattal. A két cég közösen működtetett egy konzorciumot, amely a világ káliumtrágya-termelésének több mint negyven százalékát adja. A fehérorosz hatóságok a közös cég vezető testületének több más orosz tagját is büntetőeljárás alá akarják vonni. Az Uralkalij és a Beloruszkalij közötti nézeteltérések miatt Oroszország kereskedelmi korlátozásokat helyezett kilátásba Fehéroroszországgal szemben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!