Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Pokolgépek robbantak csütörtökön az iraki főváros, Bagdad körzetében több helyen, legalább huszonhárman meghaltak – közölte a rendőrség.
A legtöbb áldozattal járó merénylet a síiták lakta Szabaa-al-Búr település piacán történt, ahol három pokolgép robbant, és legalább tizenhatan haltak meg. Két robbanószerkezet a piac bejáratánál lépett működésbe, míg a harmadik annak területén. A halálos áldozatok között három nő és két gyerek van. A település körülbelül 30 kilométerre északra fekszik a fővárostól.
Ezt megelőzően Bagdad déli részén, Dúra negyed piacán történt robbanás, hét ember, köztük két nő meghalt, tizenheten megsebesültek.
Egyelőre senki sem vállalta magára a merényleteket, de azok az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának, az Iraki Iszlám Államnak a módszereit idézték. Az al-Kaida a szunnita kisebbségnek a síita irányítású kormánnyal szembeni elégedetlenségre építi taktikáját.
A felkelők főképpen az emberekkel zsúfolt helyeket, kávézókat, mecseteket keresik merényleteik végrehajtásához, hogy minél nagyobb legyen az emberveszteség. Az elmúlt hónapok erőszakos akcióiban több mint négyezren haltak meg az országban.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.