„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Száztizenöt ember halt meg vasárnap Indiában egy hindu templom előtt kitört tömegpánikban - közölte egy rendőrparancsnok miután befejezték a kutatást az áldozatok után.
Dilip Arja szerint a halottak többsége nő és gyerek. Az eddigi híradásokban ennél hattal kevesebb áldozat szerepelt. A körzet Ratangárh nevű templomának közelében mintegy 500 ezren gyűltek össze a többnapos hindu ünnep, a durgá puja utolsó napjának megünneplésére.
A szerencsétlenség a templomhoz vezető, hét méter széles hídon következett be, ahol több mint 25 ezren torlódtak fel. Az ünnepre érkezők között ugyanis elterjedt a rémhír, hogy a Szindh folyón átívelő híd rövidesen összedől. A megriadt tömegben összepréselődő zarándokok közül sokan megfulladtak, mások a folyóba esve vízbe fulladtak.
India több tartományában a napokban tartják Durga istennő ünnepét, a kilencnapos durgá puját, amelynek során a hívek a jónak a gonosz felett aratott győzelmét ünneplik. Vasárnap érkezett utolsó napjához az évente megrendezett fesztivál, amelyen általában óriási tömegek vesznek részt.
A sűrűn lakott Indiában egyre gyakrabban történnek hasonló tragédiák fesztiválok és zarándoklatok alkalmával. Februárban legkevesebb 36 ember vesztette életét Allahábádban a legnagyobb hindu zarándoklat, a maha kumbh mela idején. 2008 januárjában több mint kétszázhúszan haltak meg a Csamunda nevű hindu templom előtt, Jodhpur városában.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.