Macskát, kutyát is ehetnek a szíriaiak

Az éhhalál elkerülése érdekében ezentúl macskát, kutyát és szamarat is ehetnek a Damaszkusz déli peremkerületein élők egy kedden kibocsátott vallási rendelet (fatva) értelmében.

  • MTI MTI
Macskát, kutyát is ehetnek a szíriaiak

A szíriai sejkek és iszlám vallástudósok (ulema) egy csoportja által kiadott fatva a Damaszkusz déli részén uralkodó fájdalmas humanitárius helyzetre hívja fel a figyelmet - derült ki a rendelet kibocsátóinak a világhálóra felkerült videoüzenetéből.

A csoport szerint a főváros déli kerületeiben, ahol mindennaposak a tüzérségi támadások, valamint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők és a felkelők összecsapásai, az éhhalál veszélye fenyegeti a lakókat. Egyúttal arra figyelmeztettek, hogy ha a helyzet így folytatódik, az emberek kénytelenek lesznek a halottak húsához nyúlni.

Az iszlám vallás egyes értelmezései szerint tilos a macska, kutya és szamár húsának fogyasztása. A Korán egyik szakaszában az szerepel, hogy nem szabad tépőfoggal rendelkező állatokat enni, míg vannak olyan magyarázatok, amelyek szerint az említett négylábúak "tisztátalanságuk" miatt nem fogyaszthatók.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.