Az ügy előzményeképpen szerdán belpolitikai vihart kavart egy koszovói roma gimnazistalány kitoloncolása, akit október 9-én egy iskolabuszon az osztálytársai előtt tartóztattak le a rendőrök, mivel a Mitrovicából származó lány családja ellen kiutasítási határozat volt érvényben.Csütörtökön Párizsban tizennégy, vidéken hat gimnáziumban tiltakoztak délelőtt a diákok, a fővárosban a Nation téren pedig spontán tömegtüntetésen követelte több ezer középiskolás a kormánytól a koszovói Leonarda és egy szombaton kitoloncolt örmény fiú visszaengedését francia iskolájába."Elfogadhatatlan, hogy egy baloldali kormány idején a gimnáziumban be kell mutatni a diákoknak a személyi papírjaikat" – mondta Steven Nassiri, a spontán megmozdulást szervező, a kormányzó Szocialista Párthoz egyébként közel álló FIDL diákszervezet szóvivője. A francia hírtelevíziók és hírportálok tudósításai szerint egyre több diák csatlakozik a párizsi felvonuláshoz, a FIDL adatai szerint délben már mintegy 6 ezren vonultak a Nation tér felől a Bastille tér felé.Jean-Marc Ayrault miniszterelnök szerdán közigazgatási vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy milyen körülmények között vették őrizetbe a 15 éves Leonarda Dibranit egy iskolai program közben, miközben Manuel Valls belügyminisztert ismét nyíltan bírálták a saját táborában, amiért "sárba tiporja a baloldal értékeit". A diáktüntetésen egyébként a belügyminiszter lemondását is követelték.A koszovói lány 2009 év eleje óta élt Franciaországban családjával, ő és valamennyi testvére iskolába járt, de szülei nem kapták meg a menekültstátust Franciaországban, s a családot végül visszatoloncolták Mitrovicába. A párizsi oktatási hivatal előtt egyébként már szerdán több száz diák tiltakozott amiatt, hogy szombaton egy 19 éves, Párizsban tanuló örmény fiút, Khatchik Kachatryant hasonló körülmények között küldték vissza hazájába. A rendezetlen helyzetű külföldi diákoknak az oktatási intézményekben való őrizetbe vétele és kitoloncolása ellen a miniszterek és a kormánypárti képviselők közül is többen szót emeltek. Vincent Peillon oktatási miniszter a nemzetgyűlésben nyilvánosan azt kérte a belügyminisztertől, hogy "ilyen eset még egyszer ne forduljon elő". Harlem Désir, a kormányzó Szocialista Párt főtitkára és a koalícióban szerepet vállaló Zöldek pedig követelték, hogy a koszovói lány visszatérhessen a francia iskolába.
Romakérdés Franciaországban: gimisek is tiltakoztak
Több középiskolát is elfoglaltak csütörtökön az ott tanuló gimnazisták Franciaországban, tiltakozásul külföldi osztálytársaik kitoloncolása ellen.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.