A hadsereg főparancsnokának felelőtlensége véget vetett a római békének – ezt mondta Fernando Mazanga, a Renamo szóvivője, aki ezzel Armando Guebuza államfőre utalt.
A hadsereg a déli órákban indított támadást a Gorongosa-hegységben lévő tábor ellen. A Renamo vezetője, Afonso Dhlakama elmenekült, nem tudták elfogni. A katonák aknavetőket és tüzérséget is bevetettek, és felgyújtották az épületeket – mondta az egyik biztonsági főnök, de azt nem tudta megerősíteni, hogy voltak-e áldozatok.
A védelmi minisztérium szóvivője megerősítette a támadás hírét, amit azzal indokolt, hogy a Renamo a hét végén megtámadta a katonákat. "A nyomukba eredtünk azoknak, akik rátámadtak a katonáinkra. Nincsenek jelentős veszteségek sem a fegyveres erők, sem a lakosság körében" – mondta, és nyugalomra intette a lakosságot.
Mozambikban 16 éven át tartott és egymillió halottat követelt a polgárháború az egykori Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia által létrehozott Renamo és a marxista Frelimo gerillaszervezet között. A háborút az 1992-ben Rómában aláírt békemegállapodás zárta le, de a feszültség megmaradt.
Mindkét gerillaszervezet hivatalosan párttá alakult. A 2009-es parlamenti választást a Frelimo nyerte meg 74,66 százalékkal a Renamo 17,68 százalékával szemben.