Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Több tucat civillel végeztek amerikai drónok Jemenben, és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni harcában súlyos jogsértéseket követett el az Egyesült Államok a közel-keleti országban a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet keddi jelentése szerint.
A jelentést néhány órával azután tettek közzé, hogy az Amnesty International hasonló vádakat fogalmazott meg Washingtonnal szemben pakisztáni támadásaival kapcsolatban. A Human Rights Watch (HRW) hat, állítása szerint hivatalosan el nem ismert jemeni támadást vizsgált meg jelentésében, amelyekben összesen 82 ember, köztük 57 civil vesztette életét.
A dokumentum két nagyon félresikerült amerikai akciót is feltár. Az egyik: tavaly szeptemberben egy légicsapásban 12 embert, köztük három gyermeket és egy terhes nőt öltek meg amerikai rakéták. Egy másik, az al-Kaida kiképzőbázisa ellen elkövetett 2009-es légicsapásban ugyan a terrorszervezet 14 harcosa is életét vesztette, de mellettük 41 civil, köztük kilenc nő és 21 gyermek halt meg.
A HRW szerint az esetek súlyosan sértik a nemzetközi jogot, egyebek közt a nemzetközi humanitárius jognak a civilek védelmére vonatkozó elveit. Szintén kedden az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet is hasonló vádakat fogalmazott meg az Egyesült Államokkal szemben pakisztáni dróntámadásokkal kapcsolatban. Egyes támadások esetében háborús bűnökről is lehet beszélni a jogvédő szervezet szerint.
Az AI két tavalyi esetet vizsgált. Az egyikben amerikai drónok egy 68 éves nőt öltek meg, aki éppen zöldségeket szedett. A másik csapásban összesen 18 munkással végeztek a pilóta nélküli repülők. Pakisztánban 2004 óta különböző források szerint 2500-3600 emberrel végeztek amerikai dróntámadások. A helyi média szerint az áldozatok közül közel ezer ember fegyvertelen civil volt.
Az Egyesült Államok a múltban azt hangoztatta, hogy a támadások tálib, illetve más lázadó célpontok ellen irányultak Pakisztánban. A tavasszal hivatalba lépett Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök több alkalommal is az amerikai dróncsapások beszüntetésére szólított fel.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.