A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Szíriában öt lázadóparancsnok esett el harcokban és a hadsereg légitámadásaiban – közölte pénteken a Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja.
A parancsnokok többsége csütörtökön Aleppó tartományban halt meg, ahol heves harcok dúlnak a dzsihádisták és a lázadók, illetve a velük szembenálló szíriai kormányerők között, ez utóbbit a libanoni Hezbollah síita szervezet fegyveresei és iraki harcosok is támogatják.
A kormányerők csaknem három hete folytatnak offenzívát az észak-szíriai nagyváros térségében, hogy visszafoglalják a lázadók állásait, elsősorban a várostól keletre folynak harcok.
A Liva at-Tauhíd nevű lázadócsoport egyik parancsnoka, Juszef al-Abbász egy légitámadásban halt meg, amelynek egy aleppói katonai támaszpont volt a célpontja. A támadásban a szervezet két másik vezetője is megsebesült.
A parancsnok halála utána a Liva at-Tauhíd elfogott harminc embert, akiket azzal vádolnak, hogy a rendszer besúgói.
Az aleppói repülőtér közelében dúló harcokban két parancsnok esett el. Aleppó tartomány Maarrat-al-Artik nevű településén és a délebbre fekvő Homsz tartományban fekvő Mahin közelében további egy-egy parancsnok halt meg a kormányerőkkel harcolva.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.