Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Franciaország kezdettől fogva tudott arról, hogy titkos tárgyalások folytak Irán és az Egyesült Államok között az elmúlt hónapokban az iráni atomprogramról - mondta kedden Laurent Fabius külügyminiszter.
"Tudtunk arról - John Kerry tájékoztatott engem -, hogy tárgyalások folynak az irániak és az amerikaiak között. A kezdetektől személyesen tájékoztattak" - fogalmazott a francia diplomáciai vezetője a France Culture francia közszolgálati rádiónak és a Le Monde című napilapnak adott interjúban.
Washington az utóbbi mintegy nyolc hónapban a hatok csoportja - az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország -, illetve Irán genfi tárgyalásaival párhuzamosan korlátozott kétoldalú tárgyalásokat folytatott Teheránnal. A tárgyalási fordulók közül legkevesebb négyet azután tartottak meg, hogy Iránban júniusban elnökké választották Haszan Róhánit.
Amerikai hivatalos személyek szerint a Genfben a hatok és az Irán között elért megállapodás részleteit alapvetően ezeken dolgozták ki.
"A részletekről minket nem tájékoztattak, de abban állapodtunk meg John Kerryvel, hogy egyrészt folynak a hatok csoportjának tárgyalásai Cathy Ashton vezetésével, aki kiváló munkát végzett, és tekintettel arra, hogy az amerikaiak első helyen érintettek a konfliktusban, lesz egy tárgyalás az amerikai és az irániak között titokban" - mondta Fabius. Hozzátette, hogy Párizs és Teherán között nem voltak titkos megbeszélések.
A francia külügyminiszter megerősítette, hogy a titkos iráni-amerikai tárgyalásokon kidolgozott szöveget a többi tárgyalófél rendelkezésére bocsátották a november 7-8-9-i genfi konferencián. Ezt a dokumentumot, amelyet Teherán "nem fogadott el teljesen", Párizs elvetette, mert nem volt eléggé szigorú az iráni nukleáris programot illetően - hívta fel a figyelmet Fabius.
Az iráni nukleáris programról aláírt átmeneti megállapodás a francia diplomácia vezetője szerint "jelenleg egy átmeneti egyezmény, de az előrelépések nagyon jelentősek".
"Mindezt majd ellenőrizni kell a következő hetekben. Óvatosnak kell lennünk azért, hogy az irániak betartsák kötelezettségvállalásaikat, ők pedig bizonyosan a szankciók részleges feloldását illetően lesznek óvatosak" - hangsúlyozta Fabius. Megerősítette, hogy ez utóbbi kérdés megvitatására az uniós külügyminiszterek várhatóan december közepén ülnek majd össze.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.