Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Körülzárták a tüntetők az ukrán kormány épületét

Körülzárta az ukrán kormány épületét hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Körülzárták a tüntetők az ukrán kormány épületét

Az épületben lévő hivatalnokoknak azt tanácsolták, hogy "menjenek haza", előző nap ugyanis az ellenzék általános sztrájkot hirdetett. A demonstrálók a kormány távozását követelik. Azért tiltakoznak, mert a várakozásokkal ellentétben Ukrajna a múlt héten nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.

Pavel Lebegyev ukrán védelmi miniszter eközben egy tévéinterjúban cáfolta azokat az interneten megjelent információkat, miszerint harckocsik tartanának Kijev felé azzal a céllal, hogy rendkívüli állapotot vezessenek be. 

Előző nap a parlamenti ellenzéki pártok felhívására több százezren gyűltek össze az ukrán főváros központjában, a Függetlenség terén, hogy Viktor Janukovics elnök és Mikola Azarov kormányának távozását követeljék, illetve tiltakozzanak a diákok kijevi demonstrációjának szombat hajnali erőszakos feloszlatása miatt. A demonstrálók közül több tízezren az éjszakát is a téren töltötték. 

Vasárnap néhány száz aktivista megrohamozta az elnöki hivatal épületét. A rohamrendőrök könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a támadókat, akik kövekkel dobálták őket. Az ellenzék szerint az összecsapás provokáció volt, a hatalom így próbálta lejáratni a Függetlenség terén folyó békés demonstrációt. Az incidensben csaknem 90-en sérültek meg, köztük a külföldi és az ukrán média több munkatársa. 

A demonstrálók két épületet foglaltak el előző nap a belvárosban, a Szakszervezetek Házát és a várost irányító adminisztráció épületének auláját. Reggel a városháza dolgozói munkába álltak, a demonstrálók viszont szintén az épületben maradtak.

Szombat hajnalban a rohamrendőrök tonfákkal és gumibotokkal oszlatták szét a Függetlenség terén békésen tüntető egyetemistákat. Több tucatnyi fiatal sérült meg, 35 személyt őrizetbe vettek. A rohamrendőrök rendkívül brutális fellépése a diákokkal szemben országos felháborodást váltott ki Ukrajnában.