A diákok felvonulásukkal arról emlékeztek meg, hogy öt éve egy rendőr agyonlőtt egy 15 éves fiút Athénban, ami azután három héten át tartó zavargásokhoz, fosztogatásokhoz, gyújtogatásokhoz vezetett több görög városban. Az akkori tömeges rendbontás évtizedek óta a legvadabb volt Görögországban, amely ugyanakkor még nem volt pénzügyi válságban, a gazdasági krízis csak egy év múlva kezdődött.A 15 éves fiú emlékére azóta minden évben tüntetéseket szerveznek, amelyeken a görög kormány mellett a válság kezelésében közreműködő Európai Uniót, az Európai Központi Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot egyaránt szidják.
Középiskolások ellen vetettek be könnygázt Athénban
Könnygázt vetettek be rendőrök pénteken Athénban 2500 középiskolás emlékmenetén azután, hogy a felvonulók egy csoportja kövekkel dobálta meg őket. A rendbontók közül legalább harmincat őrizetbe vettek.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.