A dokumentumfilmet az észak-koreaiak szombaton már kilencedszer nézhették meg a tévében, de ezúttal csonkítva. Maga a film Kim Dzsong Unról szól, a "felújított" változat 13 jelenetében azonban a szóban forgó rokon arcát vagy felismerhetetlenné tették, vagy teljesen "száműzték" az alkotásból. Dzsang Szong Tek korábban Észak-Korea második legnagyobb hatalmú emberének számított, Kim mentoraként emlegették. A dél-koreai hírszerzés értesülései szerint a nagybácsit még novemberben váltották le az Állami Védelmi Bizottságban, az ország legmagasabb döntéshozó testületében elfoglalt elnökhelyettesi posztjáról, több bizalmasát pedig kivégezték. Ha így van, akkor ez a legjelentősebb politikai mozgás az észak-koreai hatalom csúcsberkeiben azóta, hogy Kim Dzsong Un 2011 decemberében - apja, Kim Dzsong Il halálát követően - átvette a világtól elzárt ország vezetését. Dzsang felesége Kim Dzsong Il húga. Dzsang jelentős támogatást nyújtott unokaöccsének az ország vezetőjeként tett első lépéseiben. Dél-koreai vélekedések szerint Dzsang ugyan november eleje óta nem szerepelt a hivatalos médiában, de életben lehet és nem fenyegeti semmilyen veszély.
Kim Dzsong Un nagynénjének férjét kivágták egy filmből
Kivágták Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagynénjének férjét, Dzsang Szong Teket egy dokumentumfilmből, ami megerősíti a korábbi híreket, melyek szerint a nagyhatalmú rokon kegyvesztett lett, és unokaöccse leváltotta.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.