Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Christian Lindner az új elnöke a németországi Szabad Demokrata Pártnak, amelynek rendkívüli kongresszusa szombaton ült össze Berlinben. A 34 éves Lindner a párt volt főtitkára, a küldöttek 79 százalékának támogatásával foglalhatja el a pártelnöki széket.
"A gyász időszaka lezárult az FDP-ben" – mondta a politikus, aki a leköszönő Merkel-kormányban alkancellári és gazdasági miniszteri tisztséget betöltő Philipp Röslertől veszi át a párt irányítását.
Rösler a szeptember 22-ei parlamenti választásokon elszenvedett megsemmisítő vereség után egy nappal nyújtotta be lemondását. A 2009 óta a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel koalícióban kormányzó FDP a választásokon 4,8 százalékot szerzett, és 64 év után kiesett a szövetségi gyűlésből.
Az új pártelnök célja, hogy a 2017-es választásokon ismét bevigye a liberálisokat a német parlament alsóházába.
Szombati beszédében Lindner óva intett társait attól a kísértéstől, hogy hátat fordítsanak Európának.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a németek 59 százaléka sajnálatosnak tartja, hogy a liberális párt nem játszik többé szerepet a német politikai életben. Több mint felük (51 százalék) úgy gondolja, hogy Lindner vezetésével a párt képes lesz megújulni.
Az FDP a legtöbb kormányzati tapasztalattal rendelkező német párt, eddig 52 évig volt kormányon, többnyire a konzervatívok koalíciós partnereként.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.