Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Antiszemita tartalmú műsor közvetítéséért ötvenezer lejes, vagyis átszámítva 3,3 millió forintos bírságot szabott ki csütörtökön a román médiahatóság a román közszolgálati televízióra. A zsidóságot sértő adást több román tisztségviselő és a bukaresti külügyminisztérium is elítélte.
A vidék televíziójává átalakult TVR3-as csatorna bemutatkozó műsorában egy erdélyi hagyományőrző együttes olyan karácsonyi kántálást adott elő múlt pénteken, amely szerint "Jézus Krisztus születésének csak a zsidók nem örülnek, akiknek ezért inkább a kéményen keresztül kéne távozniuk".
A zsidóságot sértő tartalomra a 22 című hetilap hívta fel a figyelmet. A román köztévé ellen a diszkriminációellenes hatóság hivatalból indított vizsgálatot.
A köztelevízió elhatárolódott a Kolozsvári Hagyományőrző Központ által összeállított "népzenei" műsortól. A Hagyományőrző Központ először azzal védekezett, hogy egy több mint száz éves, fél évszázada gyűjtött "népi alkotásról" van szó, majd Tiberiu Groza, az intézmény igazgatója csütörtökön bocsánatot kért a romániai zsidó közösségtől a sértésért.
Titus Corlatean külügyminiszter teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy a 21. században az antiszemitizmus bármely formája nyilvánosságot kapjon. A román diplomácia vezetője közleményben ítélte el a TVR3-at a zsidóságot sértő műsorért, és a felelősök megbüntetését kérte.
Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége is megszólalt: tűrhetetlennek minősítették "olyan úgynevezett karácsonyi kántálás műsorra tűzését, amely a zsidóság elleni gyűlöletet szít, és az erőszakot dicsőíti".
Izrael bukaresti nagykövetsége mély aggodalmának adott hangot, amiért ilyen sajnálatos események árnyékolják be azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román és az izraeli kormány tesz az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus visszaszorításáért.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.